Hírek

Fiatalok próbálták ki a csatornát

Látványos részéhez érkezett a Fertő Part beruházás. A fejlesztési területet a nádas felől határoló csatorna kotrási munkálatai zajlanak ezekben a hetekben. Ennek eredményeként egy teljesen új vízparti rész alakul ki.  A csaknem 20 méter széles és több, mint egy km hosszú csatornán kajakozni, kenuzni is lehet majd, partján pedig végig sétány fog húzódni, padokkal. A csatorna egyik fele már elkészült, így a Fertő tavon táborozó kenus diákok ki is próbálhatták. 

Kép alá: A beruházási területen szállhattak vízre a Széchenyis diákok, akik az egyik kenus edzésüket tartották az új csatornán.

Az új csatorna a fejlesztés után egyrészt a turisztikai központ határát jelöli majd ki, körülöleli azt- mondta a Fertő Part fejlesztés projekt vezetője. „Körülbelül ezer méter hosszúságú, a tóhoz természetes úton kapcsolódik, a felszíni vízszélessége 21 méter, több mint 23-24 ezer köbméter föld mozgatásával tudtuk kialakítani úgynevezett száraz kotrással. A nyári vízszintnél, minimálisan 1,5 méteres vízmélység lesz benne.” – ismertette a csatorna paramétereit Katona Tibor.

A csatorna déli része már elkészült, így a közelben táborozó kenus diákok ki is próbálhatták. A Széchenyi István Gimnázium tanulói örömmel számoltak be első tapasztalataikról. – Jóval mélyebb a víz, mint a Fertő tó más részein, nem ért le az evezőnk, ezért könnyen és jól lehet haladni rajta – mondta Makra Levente, aki már három éve résztvevője a nyári tábornak.
A tábort szervező Nyikos Tivadar szerint rengeteg új lehetőséget nyújt majd a vízisportolók- kajakosok, kenusok és evezősök számára a beruházás ezen része – mivel a nyílt vízen gyakran nagyon erős a szél, fontos, hogy ezen a szélcsendes csatornán biztonságosan tudunk majd edzeni a gyerekekkel – mondta a pedagógus.   A fejlesztés során a bekötő út is megújul, a készülő csatorna fölött, egy hídon át juthatunk majd el tó partjáig.

Betűméret
Kontraszt