A fejlesztésnek köszönhetően egész évben megfelelő körülmények között lehet edzéseket tartani és a versenyeket is jobb feltételekkel tudják majd megrendezni a Fertő Part beruházás részeként készülő új vízisport központban.
Már a fejlesztés tervezési fázisa óta rendszeresek az egyeztetések a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. és a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség között. Az egyesület vezetősége azért látogatott ki a beruházás helyszínére, hogy megtekintsék az új kikötő és központ kivitelezési munkálatait.
„Kezd körvonalazódni az, amit évekkel ezelőtt megálmodtunk. Külön öröm számunkra, hogy gyakorlatilag ugyanazt látjuk visszaköszönni itt a valóságban, mint amit akkoriban a terepasztalon láttunk” – fogalmazott Schneider István, az FVSZ társelnöke.
A kivitelezési munkákat Kárpáti Béla, a beruházásért felelős Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezetője mutatta be. Kiemelte, hogy a kezdetektől a Szövetség szakmai elvárásai szerint alakították ki a beruházás ezen részét, az együttműködés pedig azóta is folyamatos.
„Minden infrastrukturális feltétel rendelkezésre fog állni a megújuló Fertő Parton, hogy a vitorlások egész évben használni tudják a tavat” – hangsúlyozták az egyeztetés résztvevői.
„Korábban minden ősszel el kellett hagynunk a területünket, hiszen a közműveket lezárták. Ennél fogva nem tudott folyamatosan működni a vitorláskikötő, és bár az igény az lett volna, hogy egész évben legyenek edzések, ezt nem tudtuk biztosítani” – magyarázta Schneider István, hozzátéve, hogy a fejlesztésnek köszönhetően már télen is használni tudják majd a kikötőt és a kapcsolódó szolgáltatási egységesek. Így egy hidegebb időben megtartott edzés után meleg öltözőt és zuhanyzási lehetőséget tudnak majd biztosítani a sportolóiknak.
Az FVSZ társelnöke szerint a nemzetközi és hazai versenyek szervezése és azokra való felkészülés szempontjából is nagy előnyt jelent majd az új létesítmény.
„Egy olyan központ lesz itt, ami lehetővé teszi a szárazföldi edzéseket és az erőnléti felkészítést is, nem utolsó sorban pedig az elméleti felkészüléshez is helyszínt biztosít. Ezeket korábban különböző helyeken tudtuk megoldani, bonyolult logisztikával. Az új vízisport központban mindezt egy helyen tudjuk majd elvégezni “– tette hozzá a szövetségi vezető.
A Fertő Part beruházás helyszínén jelenleg az új vitorlás- és horgászcsónak kikötő kialakításának munkálatai zajlanak. A partszakasz szádfalazása már befejeződött, a mederkotrás pedig folyamatos a területen.