Sajtószoba

A kivitelezési munkák I. üteméről

A Fertő Part beruházás aktuális állásáról, az első ütemben várható munkálatokról, illetve a természetvédelmi és környezetvédelmi hatóságokkal valamint a Fertő – Hanság Nemzeti Parkkal egyeztetett útterhelésről is szó volt a Sopron-Fertő Turisztikai Nonprofit Zrt. vezérigazgatójával készült interjúban.

Közösségi terek egész sora és a térség természetvédelmi értékeinek bemutatóhelye lesz a Fertő Part – erről is beszélt Kárpáti Béla, a Sopron – Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Soproni TV “Hét témája” című műsorában. A munkagépek folyamatosan érkeznek a fejlesztési területre, elsőként a mélyépítési és kotrási munkálatok kezdődnek a parton. A  fejlesztő cég vezetője elmondta: a Modern Városok Program keretében megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően új strand, ökopark és vitorlás utánpótlás központ is épül.

Kárpáti Béla kiemelte: a beruházás tervezésekor a legfontosabb szempont az volt, hogy minél több közösségi funkció kapjon helyet a fejlesztés részeként. Kialakításra kerül egy hatalmas zöld felületet képző, 12 hektáron elterülő ökopark és hozzá kapcsolódó látogatóközpont, amely a természeti értékeket mutatja majd be. A nagy múltú vitorlás egyesület is az eredményeihez méltó kikötőt és bázist kap majd. Az interjú megtekinthető ITT.

Betűméret
Kontraszt