Látványos képek a beruházás alakulásáról.
Videók
Mintegy tizenöt fős magyar és osztrák résztvevőkből álló szakmai delegáció járta be a beruházás területét.
Egy eddig elhanyagolt és szennyezett területen kap helyet a 12 hektáros Ökopark.
Az új kikötő és a Virágosmajori – csatorna közti keskeny földnyelv elbontásával árasztották el vízzel a medret.
Egy hatalmas úszómű is megkezdte a munkát a Fertő Part beruházás területén. A déli kikötő védőmólóinak alapjául szolgáló cölöpsor kiépítése zajlik éppen.
A Fertő tavi horgászok évtizedek óta a legnagyobb létszámú csoport a területen. Ezért is kértük ki a véleményüket, tapasztalataikat már a beruházás tervezési szakaszában.
Kilenc hónapja kezdődtek a kivitelezési munkák.
Szó volt az új vízisport központról és a vitorláskikötőről is, illetve arról, hogy az új létesítménynek köszönhetően immáron egész évben elérhetővé válik a sportolási lehetőség a szövetség tagjai számára.
A gyerekek bejárták a beruházási területet, miközben a fejlesztés különféle hatásairól beszélgettünk velük.
Az új vízisport központ számtalan lehetőséget nyújt majd a vitorlázás kedvelőinek, megmutattuk a fiataloknak hol lesz az új létesítmény.
Folyamatosan zajlik a mederkotrás, hogy a strand előtti részen és a kikötőkben megfelelő vízmélység alakulhasson ki.
Egy teljesen új vízparti rész kerül kialakításra a fejlesztési területen. A csaknem 20 méter széles és több, mint egy km hosszú csatornán kajakozni, kenuzni is lehet majd